választási csalás
Kétséges az idei országgyűlési választás tisztasága
Budapest, 2018. július 19., csütörtök (MTI) – A Demokratikus Koalíció szerint egyre több jel mutatja, hogy a tavaszi országgyűlési választás “nem volt tiszta”.

 

Rónai Sándor, a párt szóvivője csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján arra hivatkozott, hogy a sajtóban megjelent egy, a Fidesz 2010-es választási eredményváróján készült fénykép. A képen látható két olyan férfi is, aki 2015-ben vezetőként került ahhoz a céghez, amelyik a jelenleg használt választási szoftvert üzemelteti. A 444.hu cikke szerint egyikük máig az érintett zrt. vezérigazgatója, a másikuk pedig 2017-ig szolgáltatási igazgatóként dolgozott a társaságnál.

 

A szóvivő azt mondta, ezek után a DK egyre kevésbé tartja véletlennek, hogy az április 8-ai parlamenti választáson összeomlott a valasztas.hu oldal. Úgy fogalmazott: csak diktatúrákra és banánköztársaságokra jellemző, hogy a hatalmon lévő párt “belső emberei” felelősek a választást lebonyolító szoftverért.
A Fidesz a tűzzel játszik, ha nem tudja bebizonyítani, hogy nem csalta el a választást – összegezte véleményét Rónai Sándor.

 

MTI 2018. július 19.

forrás: DK