Állítsák vissza a baloldali kormányok alatt használt nyugdíjemelési rendszert!

Budapest, 2018. szeptember 25., kedd (MTI) – A Demokratikus Koalíció (DK) azt követeli, hogy a kormány állítsa vissza a baloldali kabinetek idején használt nyugdíjemelési rendszert, ami az inflációt és a reálbérek növekedését is figyelembe vette.

A DK frakcióvezető-helyettese, Arató Gergely keddi, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, a jövő évi költségvetés 2,7 százalékos nyugdíjemelést irányoz elő, miközben már a Magyar Nemzeti Bank is 3,1 százalékos inflációval számol, vagyis csökkenni fog a nyugdíjak értéke.
Arató Gergely úgy fogalmazott: a baloldali kabinetek “biztosították azt a nyugdíjemelést, ami szükséges volt”, ráadásul a Gyurcsány-kormányok idején az emelés mértéke nemcsak az inflációhoz, hanem a reálbérek növekedéséhez is hozzá volt kötve. Ha a reálbérek az inflációt meghaladó mértékben nőttek, a nyugdíjakat nemcsak az inflációval, hanem ezen felül még a reálbérek és az infláció különbségének felével is meg kellett emelni – hangsúlyozta.

Az országgyűlési képviselőt megkérdezték arról, hogy a Migration Aid párttá akar alakulni, mert így elkerülheti a bevándorlási különadó befizetését. A Arató Gergely azt felelte, hogy a civil szervezet egy létező jogi lehetőséggel él.

Az ügyben, hogy az Európai Bizottság szervezett migrációs útvonalak és egy állandó áttelepítési program létrehozását sürgeti, Arató Gergely azt felelte, hogy a kérdésről az Európai Tanácsban és az Európai Parlamentben születik döntés, ezért ezekben a testületekben kell majd kompromisszumos megoldást találni.

forrás: dkp.hu