parlamenti ülés

Kövér László hétfőn ki akarta vezettetni az ellenzéket

 

Budapest, 2018. december 12., szerda (MTI) – A Demokratikus Koalíció azt állítja, hogy Kövér László házelnök az Országgyűlési Őrséggel akarta kivezettetni az ellenzéki képviselőket a parlament hétfői üléséről.

A DK alelnöke szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján emlékeztetett, a hétfői plenáris ülés alatt több ellenzéki képviselő is hangos sípszóval és bekiabálásokkal zavarta az Országgyűlés plenáris ülését, miután a parlament csomagban szavazott a hétfői napirendhez benyújtott 2925 ellenzéki módosító javaslatról.
Vadai Ágnes azt mondta, hogy ekkor a parlament folyosóján és az ülésterem bejáratának közvetlen közelében is felsorakozott az Országgyűlési Őrség. Állítása szerint azért, mert Kövér László előkészítette, hogy az ellenzéki képviselőket törvénytelenül kivezessék a parlamentből.
Hangsúlyozta, hogy a házelnök csak akkor veheti igénybe az Országgyűlési Őrséget, ha egy képviselő fizikai erőszakot alkalmaz, erőszakkal fenyegetőzik, vagy nem hagyja el az üléstermet, miután kitiltották onnan. Hangsúlyozta, hogy hétfőn ezek közül egyik sem következett be.

“Nem félünk és nem ijedünk meg a házelnök katonáitól” – szögezte le Vadai Ágnes, aki hozzátette: azt javasolják, hogy Kövér László “inkább kezeltesse nyilvánvaló indulatkezelési problémáit”, de ne használja törvénytelenül az Országgyűlési Őrséget.
A politikus bejelentette, hogy az ügyet napirendre szeretnék tűzetni a házbizottság illetve a honvédelmi és rendészeti bizottság ülésén is.
Kérdésre válaszolva azt mondta, amióta létezik Országgyűlési Őrség, azóta soha nem tartózkodtak ilyen számban az ülésterem közelében. Egy másik kérdésre azt felelte, hogy meg nem erősített információi szerint szerdán több őr van a Házban az átlagosnál, a Parlament környékén pedig láthatóan sok rendőr sorakozott fel.

forrás: dkp.hu